Közéleti krónika

Röviden összefoglalom a közélet azon aktuális eseményeit, amelyek felkeltik a figyelmemet. Csak azokkal foglalkozom, amelyekre, úgy gondolom, jó lesz évek múlva is világosan emlékezni.

HTML

Linkblog

Friss topikok

Médiatörvény - mai fejlemények

2010.12.23. 21:23 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az elfogadott médiatörvény elleni nemzetközi tiltakozás oka az, hogy "a Magyar Szocialista Párt (...) félretájékoztatja a nemzetközi baloldali közvéleményt. (...) Nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal." Szijjártó Péter álláspontját részletesebben kifejtve Lázár János elmondta, hogy a luxemburgi külügyminiszter az ottani szocialista párt szócsöve, és nem a luxemburgi kormányé; Angela Merkel pedig nem bírálta a médiatörvényt, ez csak a magyar média kitalációja. (Azt illetően, hogy a német helyettes kormányszóvivő részéről viszont hangzott-e el bírálat, Lázár véleménye nem vehető ki a szavaiból egyértelműen.)

Lázár megerősítette, hogy a médiatörvény tökéletesen európai, kialakításánál figyelembe vettek minden álláspontot. Lázár ígéretet tett, hogy a kormány nem indít háborút a sajtó ellen, a törvényt a médiahatóság megfelelően fogja alkalmazni - ha pedig nem, úgy a parlament a tiltakozások hatására módosítani fogja a törvényt. (Teljes interjú.)

Eközben ma a tegnap még elsősorban az európai médiát foglalkoztató probléma végleg politikai szintre lépett.

Ma közleményt adott ki a brit külügyminisztérium, amelyben figyelmeztetnek, hogy a sajtószabadság a szabad társadalmak alapja, és kifejezik reményüket, hogy a magyar kormány hamarosan megoldja az ügyet, és hogy az nem lesz hatással a magyar EU-elnökségre.

Schwarzenberg cseh külügyminiszter mai nyilatkozata szerint a magyar médiatörvény "veszélyes" és "az EU demokratikus elveivel összeférhetetlen". A miniszter indítványozza, hogy ezt az első adandó alkalommal mondják ki EU-s szinten is - amikor a magyar fejlemények okáról kérdezték, azt mondta, hogy az Orbán-kormány a kétharmados többségével bármit megtehet, és Lord Acton mondását idézte, miszerint "a hatalom a rosszra tesz hajlamossá, a teljhatalom pedig teljesen tönkretesz".

A nap során a német politika is tisztázta, hogy elhangzott-e a Szijjártó szerint csak a magyar sajtó által koholt Merkel-féle kritika. Werner Hoyer német külügyi államtitkár azt nyilatkozta, hogy a törvény semmiképpen sincs összhangban az EU szellemiségével. Westerwelle német külügyminiszter felhívta Martonyi Jánost, és megvitatta vele a médiatörvény módosításának lehetőségeit.

Az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője, Martin Schultz szerint Magyarország az "EU alapvető értékeinek megsemmisítésére készül", és nem méltó az EU-elnökségre. Guy Verhofstadt, az EU Parlament liberálisainak vezetője azt mondta, "a Pravda ideje lejárt"; Magyarországtól magyarázatot, az EU Bizottságtól cselekvést követelt.

Eközben a médiatörvény ügye ma is vezető hír az európai médiában a német híradóktól a BBC-ig - ez utóbbi Lázár bejelentésével nyugtat, miszerint a törvényt majd megváltoztatják, ha gond lesz vele. 

Orbán Viktor a maga részéről ma is kijelentette, hogy "ez egy európai törvény", és arra a kérdésre, hogy a bírálatok hatására hajlandóak-e változtatni a médiatörvényen, így felelt: "eszünk ágában sincs".

 

Címkék: orbán merkel sajtószabadság lázár szijjártó médiatörvény

Magyarországot a Fitch is leminősítette

2010.12.23. 13:13 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Ma a Fitch Ratings leminősítette Magyarországot - a várakozásoknak megfelelően csak egy fokozattal, tehát még (éppen hogy) nem sorolták a magyar államkötvényeket a bóvli kategóriába. A minősítéshez a cég negatív kilátást rendelt.

Címkék: fitch leminősítés

Szijjártó: nem igaz Merkel figyelmeztetése

2010.12.22. 23:56 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Szijjártó Péter szerint a német helyettes kormányszóvivőtől szerzett információk alapján nem igaz az, amiről az egész magyar sajtó beszámolt, hogy Angela Merkel, szóvivője révén, a jogállamiság elveire figyelmeztette Magyarországot a nemrég elfogadott médiatörvény kapcsán. Szijjártó "minimum félreértés"-nek nevezi azt, hogy a szerinte a híresztelés alapjául szolgáló MTI-cikk megtévesztő címmel ("Merkel a jogállamiság elveire figyelmezteti Magyarországot") jelent meg.

Az eset a német sajtóban:

"Daher beobachte die Bundesregierung mit "großer Aufmerksamkeit" wie sich die Mediengesetzgebung in Ungarn ändere, sagte Steegmans weiter. Bundeskanzlerin Angela Merkel rief die die ungarische Regierung auf, keine rechtsstaatlichen Prinzipien zu verletzen, wozu auch der Umgang mit den Medien gehöre." (Die Zeit)

"Bundeskanzlerin Angela Merkel (CDU) hat die ungarische Regierung vor einer Verletzung rechtsstaatlicher Prinzipien im Umgang mit den Medien gewarnt." (Die Welt)

Szijjártó szerint a magyar médiatörvény mindenben megfelel az európai normáknak, sőt, "leginkább bírált részletei szinte egytől egyig megtalálhatók más európai uniós tagországok médiatörvényeiben is", a hivatalos bírálatokról pedig - így Szijjártó - sorban kiderül, hogy vagy nem hivatalosak, vagy nem úgy hangzottak el, ahogyan arról a sajtó beszámol, tehát ezek csak az újságírók véleményei, nem a kormányoké. (HVG, MTI, Mokka)

Szijjártó azt is közölte, biztos benne, hogy hamarosan a mostaniaknál "sokkal inkább tényszerű és korrekt, a valós történéseket valós módon interpretáló tudósítások fognak megjelenni" a magyar sajtóban.

Címkék: merkel jogállam sajtószabadság szijjártó médiatörvény

Szijjártó: a luxemburgi külügyminiszter nyilatkozata csak magánvélemény volt

2010.12.22. 23:11 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Szijjártó Péter bejelentette, hogy Jean Asselborn keddi nyilatkozata nem hivatalos álláspont volt, és hozzátette, hogy a nyilatkozó miniszter "az ottani szocialista munkáspárt tagja". 

Címkék: sajtószabadság szijjártó médiatörvény asselborn

Európa kritizálja az Orbán-kormányt a médiatörvény miatt

2010.12.22. 21:05 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Angela Merkel ma óvta Magyarországot attól, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatban megsértse a jogállamiság elveit. Több EP-képviselő is bírálta a szerintük a sajtó elhallgattatását célzó új törvényt, és kétségét fejezte ki, hogy Magyarország méltó-e az EU elnöki tisztét betölteni, illetve szankciókra szólított fel. A Bundestag elnöke aggodalmai miatt levélben fordult Kövér Lászlóhoz; a német zöldek cselekvésre szólították fel a német külügyminisztert, hogy akadályozza meg a magyar EU-elnökséget. Az Európai Parlament zöld frakciója fellépést követelt az Európai Bizottságtól és a tagállamok kormányaitól a magyar médiatörvény visszavonása érdekében; az Európai Bizottság - nem hivatalos - vizsgálatot indított a törvény értékelésére.

Címkék: orbán eu merkel sajtószabadság médiatörvény ebesz

A luxemburgi külügyminiszter szerint Orbán diktátorrá válik

2010.12.21. 20:50 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A Reutersnek adott interjújában a luxemburgi külügyminiszter élesen bírálta a hajnalban elfogadott médiatörvényt. A politikus azt mondta, az új jogszabály egyértelműen sérti az EU szerződéseinek betűjét és szellemét. Asselborn szerint az EU bizottságának fel kell lépnie Magyarország ellen - olyan ország, ahol a demokrácia közvetlen veszélyben van, a véleményt a kormány uralma alá hajtják, és ahol így Orbán a törvény hatálybalépésével Lukasenko mellett Európa másik megmaradt diktátorává válik majd, nem méltó arra, hogy január 1-től az EU elnöke legyen. Ahogy a média felkapja az esetet, számos lap (pl. Der Standard, Frankfurter Allgemeine Zeitung) kiemelten számol be arról, hogy az egykor egész Európában kiközösített Jörg Haidert Asselborn "ministránsfiúnak" nevezte Orbánhoz képest.

Címkék: haider lukasenko diktátor sajtószabadság médiatörvény asselborn

Freedom House: a médiatörvény-tervezet a szabadságot fenyegeti

2010.12.13. 22:18 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A Freedom House szerint a hamarosan elfogadásra kerülő médiatörvény a sajtószabadságot fenyegeti. A jogszabály szerint a nagy hatalmú, kizárólag a Fidesz delegáltjaiból álló hatóság büntetéseket szabhat a sajtó szereplőire "kiegyensúlyozatlan" tájékoztatás és egyéb okok miatt. A szervezet kiemelten bírálja a büntetések alapjául szolgáló túlságosan tág, a visszaéléseknek teret engedő megfogalmazásokat.

EBESZ: a készülő médiatörvény súlyosan sérti a sajtószabadságot

2010.09.07. 21:52 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Az EBESZ közleménye szerint a készülő új médiatörvény súlyosan sérti a sajtószabadság nemzetközi normáit, és nagyon komoly aggodalmat kelt, hogy mivel a tervezett új intézményrendszerből hiányoznak a nyugati demokráciákra jellemző garanciák, így könnyedén felhasználható lehetne politikai célokra. A törvény az EBESZ szerint életbe lépése esetén súlyosan korlátozná a sajtó sokszínűségét, korlátozná a függetlenségét, megszüntetné a közmédiák függetlenségét, és "fagyasztó hatással" lenne a szólásszabadságra és a nyilvános vitákra. A szervezet külön kritizálja, hogy a hagyományos médiára szabott kereteket a törvénytervezet az internetre, és benne a külföldről szolgáltatott, de Magyarországot érintő tartalmakra is kiterjesztené. Az EBESZ átadta módosítási javaslatait a magyar kormánynak, és figyelmeztetett, hogy a szervezet már júniusban és júliusban is bírálta a tervezetet.

Címkék: sajtószabadság médiatörvény ebesz

Matolcsy: 2030-ra lehagyjuk az EU átlagát

2010.09.03. 16:21 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Matolcsy György gazdasági miniszter felvázolta a kormány várható gazdasági programját:
- a gazdasági válság miatt az egykulcsos SZJA-ra csak fokozatosan térünk át
- jövőre, 2011-ben nagy strukturális átalakítások, államreform jön
- ezt "elsöprő erejű, radikális" adóreform követi majd
- a fiskális élénkítés lehetősége ki van zárva
- a megörökölt 300 milliárdnyi plusz hiány ellenére az IMF segítségére nem lesz szükség, az államadósság piaci finanszírozása 2013 végéig teljesen biztosítva van, a szükséges 3000 milliárd forintot a pénzpiacokról fogjuk megszerezni
- a miniszter határozottan visszautasította, hogy Magyarországot Görögországhoz hasonlítsák

Részletek itt, itt és itt.

Címkék: szja imf adóreform államcsőd matolcsy strukturális államreform

EBESZ: Magyarország vonja vissza a médiatörvény-tervezetet

2010.06.24. 22:10 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Az EBESZ a sajtószabadságért felelős képviselőjének közleménye ma felszólította Magyarországot, hogy a kormány állítsa le a médiatörvénykezés jelenlegi folyamatát, és kezdjen konzultációkat a nyilvánossággal az ügyben. A napokon belül elfogadni kívánt tervezet szerint az új jogszabály a kormány felügyelete alá helyezné mind a köz-, mind a magánkézben lévő médiákat.

Címkék: sajtószabadság médiatörvény ebesz

Alkotmánybírók jelölése

2010.06.14. 19:56 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A Fidesz ma olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely az alkotmánybírók jelölését teljes egészében a kormánytöbbség kezébe adná. (A megválasztáshoz továbbra is a képviselők kétharmadának szavazata szükséges, megváltozna viszont a jelölőbizottság összetétele: korábban minden pártnak egy képviselője volt, mostantól viszont a bizottság összetétele a parlamenti arányokat tükrözné.)

Címkék: alkotmánybíróság alkotmány

Orbán Viktor 29 pontja

2010.06.08. 22:53 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Orbán Viktor ma - a költségvetési hiánycél betartása és az adócsökkentés elindítása érdekében - bejelentette a Fidesz 29 pontból álló „első” gazdasági akciótervét. Legfőbb pontok: egykulcsos SZJA, kisvállalkozásoknak csökkenő társasági adó, minimálbér adómentességének megszüntetése, a devizahitelezés visszaszorítása, állami bérkiadások és egyéb költségek csökkentése, banki különadó. Három összefoglaló: Index, HVG, Origo.

Címkék: orbán viktor költségvetés szja minimálbér adócsökkentés bankadó kiadáscsökkentés 29 pont

A tényfeltáró bizottság jelentése

2010.06.05. 18:24 | Zigomer Trubahin | 1 komment

A Varga Mihály által vezetett tényfeltáró bizottság ma letette részjelentését Orbán Viktor asztalára. A jelentés szerint a Bajnai-kormány meghamisította a költségvetést, a kiadások magasabbak, a bevételek pedig alacsonyabbak a tervezettnél - konkrét számokat viszont a bizottság nem hozott nyilvánosságra.

A hiánycél növelésére tett terveket feladva a korábban maga is 7-7,5%-os hiánycélt emlegető Varga bejelentette: a kormány nem kívánja túllépni a tervezett 3,8%-os hiányt. Ehhez viszont azonnali intézkedésekre van szükség. A kormány 72 órán belül akciótervet készít, ennek érdekében háromnapos, rendkívüli kormányülést tartanak - ennek kapcsán esetleges megszorításról Varga nem beszélt, adócsökkentésre viszont, konkrétumok nélkül, ígéretet tett.

A gazdaság helyzetét illető korábbi bejelentésektől Varga elhatárolódott: azt mondta, a helyzet konszolidált, a görögökkel való összevetés „túlzó” és „nem szerencsés”; Kósa és Szijjártó bejelentéseinek piacbefolyásoló hatását viszont tagadta.

Update 2010. július 2.

A tényfeltáró bizottság csontvázjelentésének egyetlen példánya Orbán Viktornál van, és ő a mai napig sem hozta azt nyilvánosságra.

Címkék: varga mihály költségvetés kormányülés adócsökkentés államcsőd csontvázak tényfeltáró bizottság

EU: nincs magyar államcsőd

2010.06.05. 17:05 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Szijjártó és Kósa tegnapi, illetve tegnapelőtti kijelentéseit nyíltan megcáfolva ma Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa egy sajtótájékoztatón bejelentette: Magyarországon nem fenyeget államcsőd, erről beszélni „felelőtlen túlzás”.

A hírt a „felelőtlen túlzás” („wildly exaggerated”) idézettel veszi át a világ (pl. ReutersNasdaq); a túlzások oka az lehetett, hogy a Fidesz így akar kitáncolni választási ígéretei mögül (pl. Yahoo). Az EU hivatalos oldalán a „felelőtlen” kitétel már hiányzik:

„Magyarország esetében túlzás államcsődöt emlegetni. Magyarország komoly előrehaladást ért el közpénzügyeinek konszolidálása terén. (...) A gazdaság mostanra az újjáéledés útján halad (...) a tartalékok szintje magas. (...) A folyó fizetési mérleg a 2008-as két számjegyű hiány után jelenleg többletet mutat. A Magyarországot és Görögországot párhuzamba állító, nemrégiben tett nyilatkozatokat nem tartjuk szerencsésnek. Láthattuk: az elmúlt két napban hallottakhoz hasonló, félrevezető megnyilatkozások egészséges fundamentumok mellett is negatív piaci reakciókhoz vezethetnek.”

Másnap Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke is úgy nyilatkoztak: túlzás államcsődről beszélni Magyarország esetében, hiszen az ország jó úton halad.

Címkék: eu költségvetés kósa lajos szijjártó államcsőd olli rehn

Szijjártó bedönti a világ pénzpiacait

2010.06.04. 23:20 | Zigomer Trubahin | 179 komment

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ma kora délutáni tájékoztatóján azt mondta, Kósa részéről nem volt túlzás közvetlenül fenyegető államcsődről beszélni, és bejelentette, az előző magyar kormány ugyanúgy meghamisította a gazdasági adatokat, mint a görög. A hírt 12.47-kor hozta le a Reuters; a forint árfolyama és a tőzsde azonnal mélyrepülésbe kezdett a hírre. Az OTP árfolyama így alakult a mai nap (piros X-szel jelöltem meg a képen a Szíjjártó-féle bejelentés időpontját):

· 6 trackback

Címkék: költségvetés forint tőzsde szijjártó árfolyamok államcsőd

A jobbikosok távoznak Feldmájer beszéde alatt

2010.06.04. 22:43 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Feldmájer Péter a Trianon-emléknapon mondott beszéde alatt a holokausztra is utalást tett (elsősorban abban az összefüggésben, hogy családja számára Trianon még a holokausztnál is nagyobb tragédia volt), később pedig héberül idézett a Tórából. A héber szavakat hallva számos jobbikos - pl. Szegedi Csanád, Pörzse Sándor - felállt, és távozott a bazilikából. A bazilika előtti kijelzőt néző tömeg mindezt fütyüléssel, ordítással, „Gáza-Gáza”, „cionisták” és „csak a Jobbik!” kiáltásokkal fogadta.

Címkék: trianon holokauszt zsidó jobbik héber feldmájer

Szijjártó: badarság, hogy a politikusi nyilatkozatok mozgatnák a piacot

2010.06.03. 23:24 | Zigomer Trubahin | 1 komment

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője nem ért egyet azokkal az elemzői véleményekkel, miszerint Kósa Lajos nyilatkozata idézte elő a piaci zuhanást. Véleménye szerint „nyilvánvalóan badarság lenne azt gondolni, vagy legalábbis a valóság túlságos leegyszerűsítését jelentené, ha azt gondolnánk, hogy egyes nyilatkozatok kapcsán, mondjuk tőzsdeindexek és árfolyamok mozdulnak meg radikálisan”. (Lásd az MTV híradójában is, 6:40 körül.)

Címkék: forint tőzsde kósa lajos szijjártó árfolyamok államcsőd

Kósa: államcsőd fenyeget

2010.06.03. 22:12 | Zigomer Trubahin | 1 komment

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a költségvetés sokkal rosszabb állapotban van a vártnál, és így „szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét”, tehát államcsőd fenyeget. A forint és a magyar tőzsde a pozitív piaci hangulat közepette is zuhanásba kezdett a hírre, a forint árfolyama pár óra alatt 274-től 281-ig esett, és csak a 2008. őszi zuhanáshoz hasonlítható mértékben megugrott a magyar állam csődkockázata.

Kósa kijelentését elemzők és ellenzéki politikusok túlzásnak, a választási ígéretek előre látható visszavonását előkészítő pánikkeltésnek, felelőtlenségnek nevezték, és a piacok megnyugtatásának fontosságát hangsúlyozták (lásd még itt).

Később a gazdasági tényfeltáró bizottságot vezető Varga Mihály is megerősítette: az amúgy is súlyos helyzetben lévő államháztartás helyzete rosszabb, mint gondolták.

· 1 trackback

Címkék: gazdaság varga mihály költségvetés forint tőzsde csőd kósa lajos államcsőd

Brüsszel: teljesíteni kell a hiánycélt

2010.06.03. 20:45 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A költségvetési konszolidáció ütemtervét az IMF-fel és az EU-val újratárgyalni kívánó Orbán Viktor hiába utazott Brüsszelbe: Barroso egyértelműen azt közölte vele, a már lefektetett hiánycélt nem lehet túllépni (lásd még itt és itt).

Címkék: orbán eu költségvetés imf barroso

MSZP: Wieszt János húzzon el

2010.05.30. 13:16 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Miután Wieszt János azzal a magyarázattal állt elő ügyében, hogy a pénzt kölcsön kapta, a nyilvánosságra került felvételt pedig csak manipulálták, az MSZP budapesti és országos elnöksége kezdeményezte párttagságának felfüggesztését, és felszólította a politikust, önkormányzati tisztségeiről mondjon le.

· 2 trackback

Címkék: mszp korrupció lendvai burány sándor wieszt jános

Hiller István a baráti sajtót támogatja

2010.05.26. 22:53 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

A leköszönő oktatási és kulturális miniszter, Hiller István miniszteri keretéből áprilisban milliókat osztott szét baloldali sajtótermékeknek, köztük a Hócipőnek és az ATV-nek, de kapott pénzt Görgey Gábor is. Farkasházy kommentárja: „a minőségi sajtót Nyugat-Európában is támogatják”. Az OKM egy Csoóri-kötet támogatását felmutatva védekezik.

Címkék: atv korrupció hiller istván farkasházy hócipő

Kettős állampolgárság

2010.05.26. 22:46 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Az országgyűlés ma elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Lényege: a határon túliak immár magyarországi tartózkodás nélkül is kérhetik az állampolgárságot. Három képviselő szavazott nemmel: Gyurcsány Ferenc, Szanyi Tibor és Molnár Csaba. Vona Gábor nem volt jelen a szavazáson.

A szlovák parlament pár órán belül törvényt módosított: mostantól elvennék a szlovák állampolgárságot attól, aki egy másik ország állampolgárságát is fölveszi. 

A többi szomszéd ország tudomásul vette a magyar döntést. A szlovákon kívül egyetlen külföldi reakcióról érkezett hír: Václav Klaus cseh államfő szolidaritását fejezte ki a szlovákokkal. Ma hozta le a magyar sajtó az EBESZ kisebbségi főbiztosának közleményét is, amelyben óv attól, hogy országok "tömegesen", illetve kizárólag "etnikai, nemzeti, nyelvi, kulturális vagy vallási alapon" adjanak állampolgárságot szomszéd országok állampolgárainak. Ez viszont valójában tegnapi közlemény.

· 1 trackback

Címkék: gyurcsány kettős állampolgárság szanyi

Lendvai: Wieszt Jánosnak tisztáznia kell magát

2010.05.26. 22:02 | Zigomer Trubahin | Szólj hozzá!

Lendvai Ildikó leköszönő MSZP-elnök ma bejelentette: „Wieszt János szocialista önkormányzati politikusnak egy-két napja van arra, hogy tisztázza magát a pártja előtt.” Ehhez Wiesztnek „életszerű és hihető” történettel kell előállnia, „ami cáfolja azt, ami a videóból elég könnyen interpretálható”.

Címkék: korrupció lendvai wieszt jános

Wieszt János támadásba lendül

2010.05.24. 15:30 | Zigomer Trubahin | 3 komment

Wieszt János közleményében közli, "a felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van", arra céloz, hogy a hangot és a képet manipulálhatták, és azzal védekezik, hogy ez a felvétel róla "titkosszolgálati eszközökkel", "illegálisan" (értsd: engedély nélkül, adatvédelmi jogait megsértve) készült, és "ezt a törvény bünteti". Lásd még itt.

A QUERTY Kft. az ügyben érintett (a felvételt készítő) ügyvezetője, Gálfi István közben a nyilvánosság elé lépett, és beszámolt a 2007-es ügy hátteréről, valamint az ügy kirobbanása óta őt ért zaklatásokról (APEH-ellenőrzés, bírságok, kirakat betörése, fenyegetések Wieszt részéről stb.).

· 1 trackback

Címkék: adatvédelem mszp korrupció wieszt jános gálfi istván

Szabó Zoltán gyanúsított

2010.05.22. 10:46 | Zigomer Trubahin | 1 komment

A VII. kerülettől polgármesteri tisztsége megszűnése után is 8 éven keresztül fiktív jogcímen használt önkormányzati ingyentelefonja miatt, a mentelmi jog lejártával, gyanúsított lett a Hunvald-ügyben Szabó Zoltán volt MSZP-s képviselő. (Későbbi hírek szerint Szabó a szóban forgó 8 év során országgyűlési képviselőként is kapott mobiltelefont, ugyanúgy korlátlan használatra.) Szabó Zoltán az ügyet a fideszes elszámoltatási hadjárat részének tekinti.

Címkék: mszp korrupció szabó zoltán hunvald

süti beállítások módosítása